Emberekről az emberekkel

A Celodin Kht. pályázatot hirdet az önkormányzatok, önkormányzati többcélú társulások, kistérségi szövetségek számára, közösségi részvételen alapuló és non-profit szervezetek bevonásával megvalósuló sikeres partnerségi projektek bemutatására.

A díj célja

  • A közösségi részvételen alapuló helyi fejlesztő tevékenység elismerése, a legjobb projektek jutalmazása.
  • A közigazgatás és a civil szféra figyelmének felhívása az együttműködés fontosságára.
  • A közigazgatás és a civil szféra közötti együttműködés elősegítése, hatékonyságának fokozása helyi szinten.
  • Olyan programok bemutatása, melyek jó példát mutatnak a helyi részvétel erősítésére, a helyi lakosság helyi programokba való bevonására.
  • Azoknak az önkormányzatoknak a díjazása, amelyek fontosnak tartják a közösség részvételét a döntéshozatal folyamatában.
  • Konferencia keretében tapasztalatcsere elősegítése a közösségi részvétel tárgyában

Támogató




Partnerek








Easyweb