2010-es
pályázati felhívás az "Emberekről az emberekkel"
díjra
Cím: "Emberekről az emberekkel" - Díj
a helyi demokráciáért és a példaértékű civil együttműködésért
Kiíró: Celodin Nonprofit Kft.
A pályázat tárgya: Közösségi részvétel, díj
Meddig lehet jelentkezni a pályázati folyamatban való
részvételre: 2010. 12. 15.
Kik pályázhatnak: Olyan önkormányzatok, önkormányzati
többcélú társulások, kistérségi szövetségek pályázhatnak
a díjra, amelyeknek civil szervezetekkel való kapcsolataik
példaértékűek és teljesítik az alábbi feltételeket:
- Az önkormányzati munkába vagy a térségi fejlesztésbe bevonták a helyi lakosokat,
illetve civilszervezeteket, ezáltal hozzájárultak a helyiek részvételéhez
a döntéshozatali folyamatokba;
- Együttműködnek és támogatják a civil szervezeteket és bevonják őket a helyi/térségi
fejlesztésbe, mint partnerek.
Kik jelölhetnek pályázót a Díjra: Civil szervezetek és magánszemélyek
A pályázatra jelölt, a pályázati kiírásnak megfelelő szervezetek a továbbiakban
pályázóknak minősülnek.
Letölthető dokumentumok:
A pályázat rövid leírása:
A Celodin Nonprofit Kht. 2010-ben is meghirdeti a korábban
sikeres "Emberekről az emberekkel" c. pályázatát önkormányzatok,
önkormányzati többcélú társulások, kistérségi szövetségek
számára, közösségi részvételen alapuló és non-profit szervezetek
bevonásával megvalósuló sikeres partnerségi projektek
bemutatására.
A díj célja:
- A közösségi részvételen alapuló helyi fejlesztő tevékenység elismerése,
a legjobb projektek jutalmazása.
- A közigazgatás és a civil szféra figyelmének felhívása az együttműködés
fontosságára.
- A közigazgatás és a civil szféra közötti együttműködés elősegítése, hatékonyságának
fokozása helyi szinten.
- Olyan programok bemutatása, melyek jó példát mutatnak a helyi részvétel
erősítésére, a helyi lakosság helyi programokba való bevonására.
- Azoknak az önkormányzatoknak a díjazása, amelyek fontosnak tartják a közösség
részvételét a döntéshozatal folyamatában.
- Konferencia keretében tapasztalatcsere elősegítése a közösségi részvétel
tárgyában.
Háttér:
Annak ellenére, hogy a fejlesztési projektek sokszor kerülnek az érdeklődés
középpontjába, a közigazgatás (helyi önkormányzatok) és a civil szféra (non-profit
szervezetek) közötti együttműködésre érdemes és fontos nyomatékosan felhívni
a figyelmet Magyarországon.
A projekt a Cseh Köztársaságban 5 éve sikeresen működő és egyre nagyobb érdeklődésnek
örvendő közösségi részvétel díjat szeretné meghonosítani Magyarországon.
Jelen pályázati kiírás a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával
megvalósuló projekt részét képezi, melynek címe: "PP
in V4" - Public Participation Support in the Visegrad
Countries (Helyi részvétel erõsítése
a Visegrádi országokban.)
A pályáztatás folyamata:
A pályázati folyamat egyfordulós. 2010. december 15-ig
lehet jelentkezni a pályázati folyamatba a projekt rövid
bemutatásával, amelyhez kérdőívet mellékelünk. A jelentkezés
alapján neves szakértőkből álló zsűri választja ki a legjobb
pályázatokat. Eredményhirdetés: 2011. január
14. A legjobb pályázatok nemzeti konferencián
mutathatják be eredményeiket 2011. januárjában,
ahol bemutatásra kerül az 5 legjobb projekt.
Pályázati díj:
A nyertes pályázó kétszemélyes
hétvégi üdülést nyer Zalakaros,
Kehidakustány vagy Héviz üdülõhelyek
valamelyikén. A hétvégi üdülésre
2011. január 31-ig kell sort keríteni a nyertes
által választott idõpontban.
Pályázati szabályok:
- Önkormányzatok, városok, kerületek, mikro régiók, regionális
tanácsok és a közigazgatás egyéb intézményei jelentkezhetnek
a díjra az alábbi feltételek mellett:
- Közösségi részvételt szerveztek az önkormányzati
vagy regionális fejlesztésben és ezáltal hozzájárultak
ahhoz, hogy növeljék a részesedésüket a döntéshozatalban
és/vagy
- Együtt dolgoztak és támogatták a civil szervezeteket
és bevonták őket a regionális fejlesztésbe a partnerségi
alapelvek alapján
- A díj a CELODIN Helyi Fejlesztések Közép-Európai Információs
Hálózata Nonprofit Kft. által kerül meghirdetésre, cseh,
szlovák és lengyel partnerekkel való együttműködésben.
- A jelentkezéshez, be kell küldeni egy pontosan kitöltött
jelentkezési lapot. Ez a jelentkezési lap megtalálható
a www.celodin.org
vagy a jelen honlapon
- A jelentkezési lap aláírásával
a jelentkezõ fenntartás nélkül
elfogadja a pályázati szabályokat
és ezzel egyidejûleg a díjra nevezõ
pályázati részvevõvé
válik.
- A közigazgatási szervezet jelölõ
nevezési lapot aláírhatja akár
egy non-profit szervezet, akár egy állampolgár
is. A versenybe nevezett szervezet minden esetben a jelölõ
által megnevezett szervezet. A nyertes projektben
részvevõ emberek kézzel fogható
díjat kapnak. Fontos, hogy az emberek felelõsége
megmaradjon a projekt megvalósítása
alatt, beleértve az intézményi együttmûködést
is.
- Az a pályázati projekt, amit egyszer
már jelöltek a díjra, de nem részesült
jutalomban, újra indulhat a díjért
a következõ évben. A díjazott
projekteket nem lehet újra jelölni.
- A pályázati díjért folyó
versenybe 2009-ben és 2010-ben megvalósított
projektekkel lehet nevezni. Csak befejezett projektekkel
vagy projekt szakaszokkal lehet jelentkezni. Egy szervezet
több projekttel is indulhat.
- A jelentkezési lapok beküldési határideje
2010. december 15. szerda. A postázás dátuma
vagy az elküldött e-mailre kapott visszaigazolás
a meghatározó.
- Szakértõ zsûri az értékelési
kritériumok és helyszíni ellenõrzések
alapján hoz döntést a nyertes pályázókról.
A döntéssel és a díjazással
kapcsolatban fellebbezésre nincs lehetõség.
- A díjon való részvétel
azt jelenti, hogy lehetõvé teszik a zsûri
vagy a szervezõk lehetséges látogatását
a projekt megvalósításának
helyszínén.
- A részvevõk a díj logóját
elhelyezhetik a saját honlapukon.